A vörös macskák

Napok óta szenvedek, mit vigyek magammal Kecskemétre egy közelgő kiállításra. Ez lesz az első, nem szeretnék lebőgni... De a régi munkáim már otthonra leltek, nem kérhetem el őket hetekre. Időm meg már nincs valami nagyon patchwork-munkára. Aztán megláttam egy fantáziabeindító cicás takarót és íme – jaj lesz nektek, kutyák, ha jönnek a macskák! A gyerektakaró a legjobb ötlet, úgyis lesz gyerekszoba kategória, meg látványos is. Szeretem a gyerektakarókat, biztos még nem nőttem fel... és ez a macsek...! Folyamatosan szemtelenkedik, aztán meg hízeleg, nem hagy nyugodni... A kifordítós-rátétes módszert használom, mert ezzel a szőrös anyaggal nem lehet bírni, tele van az orrom is vele. Már nem tudom, kinek az oldalán olvastam a módszert, de nagyon hálás vagyok érte, sok-sok munkám köszönheti neki létét. Aki nem ismeri, leírom, és bele fog szeretni( a férjem már kiszeretett belőle a nyolckarú polipok születése közben...) Felrajzolom a formát vagy az anyagra, vagy a ragasztós közbélésre, majd színükkel szembefordítva összevarrom a két anyagot, teljesen körbe, nyílást nem hagyok! Aztán körbevágom, ívelt részeket becsípkedem, sarkokat levágom, stb. A közbélésen vágok egy kis nyílást, itt fordítom ki a formámat, a széleit szépen lesimítom, lekörmözöm, és felvasalom oda, ahova szántam. Azért is jó ez, mert nekem mindig elmászkáltak az applikációim, mikor körbevarrtam volna őket, így meg biztosan a helyükön maradnak. Ráadásul ezzel a módszerrel tényleg lehet nyolckarú polipot is gyönyörűen varrni, bármit, amit megálmodsz és lerajzolsz. Ezután lehet cikk-cakkozni, kézzel varrni, vagy kinek mi tetszik. A takaróm középső része már kész is, alig várom, hogy folytathassam és lássam a macskáimat!