Napi inspiráló

"Ne add fel. A kulcstartón is általában a legutolsó kulcs az, amelyik kinyitja az ajtót."
(Paulo Coelho)

A zseni átlátja a káoszt?

Avagy miért nem tudok rendet tartani magam körül?

A varrósarkom mindig rumlis: minden apró fecnit tartogatok egy darabig, a kezem ügyében szeretek tudni minden eszközt, és nehezen pakolok el munka után. A fecnik, amik lehullanak egy-egy varrás alkalmával, kupacban gyűlnek a varrógép mellett, nincs szívem kidobni, és ott gyűjtöm a félkész vagy javítani való holmikat is. Néha alig van helyem arra, hogy a varrandó darabot magam mellé tegyem, de egyszerűen nem tudom elpakolni.

De miééért???

Gyerekkoromban sem voltam soha rendmániás... Anyukám nagy "örömére". Szegény, sokat harcolt velem. Ez párosul a kissé mániákus újrafelhasználási kényszeremmel, a "mégjólehetvalamire" érzéssel. A fiókjaim tele voltak ezeréves képeslapokkal, csomagolópapírokkal, matricákkal, jegyzetekkel, rajzokkal... Sokat már asszonyként dobtam csak ki. Ismerős még valakinek? :)

 Ma Sári ugyanezt csinálja. Telistele vannak a fiókjai más számára haszontalan kacatokkal, sokszor a padlón is mindenfelé félkész dolgok hevernek, hajmeresztő rumlit tud csinálni. Volt, hogy ami gyűjtögetett papírokat kidobáltunk Jánossal, pl képeslapokat és újságból kivágott képeket (nem mondtam? Ő is szereti felhalmozni a haszontalanságokat), azokat Sári egyszerűen összeszedte a szemétből és visszahozta... És ebben a káoszban csodás dolgok kerülnek ki ügyes kis kezei közül... Folyton vág, ragaszt, alkot, tele van ötletekkel és meg is próbálja kivitelezni, házikótól az állatkákon át a füzetborítóig.

Mi lehet az oka, hogy egyesek szép rendben tudnak alkotni, minket meg ez a rendetlenség inspirál?

Utánaolvasgattam és nagyjából ez a válasz:

Kutatásokból tudjuk, hogy a környezetünk nagy mértékben kihat a teljesítményünkre. A rendezett környezet a szabályok betartására ösztönöz, segít becsülettel végezni a munkánkat. Ha kitartóan, szabályosan szeretnék dolgozni, például sorozatban varrok ugyanolyan dolgokat, akkor oda kell figyelnem a munkaasztalom rendjére, hogy jobban menjen a munka.

Ám érdekes módon a rendetlenség segít a konvenciók alól felszabadulni: ha új dolgot akarok létrehozni, tervezek és igazán alkotok, a rumlis asztal jobban inspirál, segít másképp látni a dolgokat.

Összegezve: egyáltalán nem vagyok zseni, csupán azért vagyok rumlis, mert alkotok :) és azért tudok alkotni, mert rumlis az asztalom :) a családtagjaimról már nem is szólva...

Macskák

Mottó:

"Ahhoz, hogy reális képünk legyen arról, valójában milyen fontosak vagyunk, szükségünk van egy kutyára, amelyik imád és egy macskára, amelyik lenéz bennünket."(Derek Bruce)

Sose voltunk "macskások", és el sem tudtuk képzelni, hogy itt dörgölőzzön egy cica a lábunkhoz... Szőrös, önfejű, nevelhetetlen, csavargó. 

De azért bizonyítékokat találtam arra, hogy valahol a szívünk mélyén vágytunk rá. Ezt a kiscicát még ezeregy éve varrtam Hannának, Tejbegríz a neve. Sokat nyúzta, az anyaga is jócskán elkopott.... Szóval szerette, sőt szereti, hiszen még mindig előkelő helyet foglal el a szobájában. Jó érzés ezt látni alkotó anyai lelkemnek...

És hol tartunk ma? Már nem csak plüsscica somolyog a bajusza alatt Hanna szívében. Szigorúan csakis az egerek miatt lett egy vörösbundás kandúrunk, aki szép lassan az ujja köré csavart minket... 

Finom, puha szőre van; önfejű és makacs; azt hisszük, hogy sikerült megnevelni; folyton csavarog. 

Odáig vagyunk érte :)

Emlék-takaró — Memory quilt

Akinek van gyermeke, tudja, milyen jó, mikor kezébe akad egy-egy régi babaruha, apró zokni, sapi, ami valaha a kicsié volt. Szívesen őrizzük a csinos rugit, amiben hazahoztuk a kórházból, az első előkét, az első kiscipőt...
Erre egy kedves megoldás, ha hasznossá is tesszük ezeket a szívünknek kedves ruhácskákat — legyen belőlük takaró! :)

Többféleképp fel lehetne dolgozni, be lehet építeni például a ruhákat blokkokba vagy patchwork blokkokká felvágva összevarrni... (Képek forrása: internet)

Amikor megérkeztek a kisrucik, mind meglepődtünk, mennyire képtelenül aprók... Olyan rég voltak az én csemetéim ekkorkák, az ember teljesen elfelejti, hogy valóban ennyire pici egy baba... Még a fiaim is olvadoztak, ahogy nézegették az apró nadrágokat, icipici sapkát.

A megrendelő anyuka kicsit megijedt attól a gondolattól, hogy szétvágjuk a kedvenc ruhadarabokat, így most egyszerűen felvarrtam a takaró részeire őket.
A lila csíkos kombidressz kissé megkavart, sehogyse találtam hozzáillőnek a kérésre belevarrt piros és zöld pöttyös vászonhoz, de nagy kedvence az édesanyának, hát nem maradhatott ki. A baglyos anyag lett végül az összekötő szín, ez került a hátuljára is.
Igazán friss, bájos takarója lett a kis Lilinek, nem? :)

Egy kis visszatekintés

Végetért egy év. De lezárni nem lehet egy évet, mert az élet nem úgy zajlik, mint egy naptárcsere: elfogynak a napok és újat kezdünk... Az élet szakaszai fittyet hánynak az időmérő eszközöknek, érezhetünk egy igazi percet egy napnak és egy hét is elsuhanhat úgy, mint egy röpke óra. Így van ez velünk is: vannak dolgok, amiket lezárhatunk, de vannak, amik túlnyúlnak a naptáron. És ez így jó.

Visszatekintve sok dolgot sikerült megélnünk, elérnünk, befejeznünk, és ezek az élmények segítenek továbbmenni, új terveket kiagyalni és folytatni a még folyamatban levőket.

Íme pár nagyobb dolog, de a lista sosem lehet teljes :) Inkább visszaolvasgatom a bejegyzéseket egy kis nosztalgiáért.....

Év elején nem tudtunk magunkhoz térni, annyira új élmény volt az elkészült padlástér! Még a mai napig hitetlenkedve nézegetjük, és remélem, az érte érzett hála sose szürkül el a szívünkben...

Lassan álltunk neki belakni, a sokféle ötlet közül nehéz volt megtalálni a sajátunkat, de azt hiszem, jó úton haladunk. A három kamasz pedig nagy örömmel birtokolja saját kis zugát.

Iskolát is váltottunk, év elején minden gyermekünk itthontanuló lett, ez volt a legelsöprőbb erejű élmény a család életében. Végre együtt dolgozhatunk, alkothatunk, tanulhatunk, egymásról, egymástól...

Dolgoztam pár hónapot alkalmazottként is, bebizonyítva magamnak (na és néhány családtagomnak is), hogy mégiscsak tudok olyat varrni, ami nem a szívem csücske :) méghozzá sorozatban.....

Végül ez vezetett vissza a saját céljaimhoz is, jó volt újra a magam és mások örömére varrni. Újra szabadúszó lettem.