ROMHÁNYI JÓZSEF: DIVATKERESKEDÉS
Ajtó nyílik, belép egy hölgy, terebélyes, akár a tölgy.
Öleb ölén. Ökölnyi. Girhes, meg fog dögölni.
Ilyen vevő de nagy érték! Háromszoros itt a mérték.
A segédnek szeme éles: hét-nyolc méter dupla széles!
A hölgy szól, a hangnem G-dúr: „Ruhaanyag kell, segéd úr.”
Hajlong, bókol rá a segéd, és a hangja csupa negéd:
– Van itt nagyon finom gyolcs, oh! Nagyon szép és nagyon olcsó.
De a hölgy csak kérdi: „Mondja, nincs jobb mosogatórongya?
Tekintete repdes innen, s megakad egy krepdesinen.
A segéd már fent a létrán! Tíz vagy húsz vég vásznat széthány.
S a hölgy szól: „A lenvászon tetszik. – Jó! Csak lemászom.
És a segéd máris lent! Kiráncigálja a lent.
Izzad, mint ökör a nyárson.
– Nem len kell lenn, fenn a bársony!
Fenét bársony! Ez a tüll tetszik nekem veszettül!
Jön a segéd, le a tüllel egész oszlop anyag dől el
Lent egy halom szövet, vászon: most van mibe’ kotorásszon.
De a hölgy csak egyre kacag: – Ami lehullt, csupa kacat!
Nem veszek meg ily rosszat én. Zsorzsett kell vagy inkább szatén,
moaré vagy finom muszlin fekszik jól a kemény muszklin.
És a segéd, vézna, ványadt, lecipeli valahányat.
Szövethalmon úgy áll, mondom, mint kakas a szemétdombon.
Ruhája rongy, benne főtt test. Úgy ad le egy házi szőttest.
S a hölgy végre megpihent itt: – Ebből vágjon le húsz centit,
az elég lesz az ölebnek! Szempillái föllebbennek,
gyomra forog, feje szédül, aztán minden elsötétül
s hanyatt vágódik a segéd. Jól megütötte a ... hátát.
Kezéből az olló kihull: öleb vakkant – s csendben kimúl .
