Messze-messze egy nagyvárosban, hova széles utak vezetnek, él egy kicsi lány, Annamária. Odavan a tündérekért, a mesebeliekért és az álruhás, köztünkjáró tündérekért is. Legkedvesebbje, szíve csücske Johanna, a kishúga.
Annamária titkos vágya volt, hogy szárnyat kaphasson, mint a nagyobb tündérek, és repkedhessen a virágos rét felett... Ezt a vágyát megérezte Édesanyukája, és titkos szervezkedésbe kezdett: valahol hallott az Asszonyról, aki tündérgúnyákkal és hozzá illő szárnyacskákkal látja el a tündéreket – őt kérte meg, varrjon kislányának is ilyet. Az Asszony mindig örömmel fogadta az efféle kéréseket, ő maga is két titkos tündérrel lakott egy fedél alatt, Sárával és Hannával.
Mikor nekilátott a kedves munkának, még nem sejtette, micsoda nehézségek várnak rá... A tündérszárny gondos előkészítése után a részek pontos összeillesztése következett volna, amikor a zümmögő varrógép egyszercsak ellenállt: szinte megtorpant és hátrafelé kezdett varrni! Az Asszony megijedt, tudta, ez nemcsak Annamária álmát fenyegeti, a többi tündérke jókedve is veszélybekerült... Egy öreg, morgós és makacs varrógép még segített ezt a szárnyat elkészíteni, de ezután kerek-perec kijelentette, ő bizony nem dolgozik többé, az Asszony ne is próbálkozzon vele. Az Asszony szomorú lett, az elkészült szárnyacskát elküldte Annamária Édesanyjának, de a ruhácskát már nem tudta elvállalni, el se tudta képzelni, mikor és hogyan lesz képes újra varrni... ilyen makacs, önfejű gépekkel...
A szárny nagy boldogságot okozott Annamáriának, úgy érezte, már nem sok választja el attól, hogy tündér legyen! Fáradhatatlanul viselte játék közben, házimunka közben (mert sokat segített Édesanyukának), és szorgalmasan gyakorolt a varázspálcával is mindenféle kislányos varázslást: cukormázkészítést a sütikre, csilingelést a dalocskákhoz, csillámport a kishúga hajára...
Közben az Asszony varrógépei tovább makacskodtak, nem lehetett semmilyen módon hatni rájuk. Miattuk kénytelen volt minden kérést visszautasítani, pedig többen vágytak mindenféle hasznos és szép holmira. Ami nagyon fontos volt a háztartásban, kézzel öltögette össze, és egyre több időt töltött aprólékos, lassú kézimunkákkal, ami legalább egy kis örömöt okozott neki és feledtette bánatát.
Ám egyszercsak levelet kapott egy tündértől, ValaKicsodától, aki hallva szomorúságát, segíteni szeretett volna rajta: megajándékozta őt egy zümmögő, szorgalmas, erős varrógéppel! Cserébe azt kérte, az örömét szórja szét a világban, adja tovább a sok szomorkodó embernek... Az Asszony nagyon boldog lett, terveket és színes álmokat szövögetett, miközben előkészítette az új gépecske helyét. Amikor a gép megérkezett, azt se tudta, mihez fogjon hozzá, annyi mindent szeretett volna egyszerre elkészíteni! Varrt virágos, puha párnákat a tündérei székecskéire, varrt új ruhát az asztalnak, megjavított pár régóta heverő holmit, és élvezte a finom, ám erőt sugárzó zümmögést, és csak varrt és varrt...
Ám egyszercsak, szinte egyszerre Annamária Édesanyjával, eszébejutott a kis zöld tündérgúnya, amire oly régóta várt valahol messze-messze, egy nagyvárosban egy kicsi lány... Nosza nekiállt és vasalt és mért és szabott és varrt, csak úgy röpködtek a levegőben a finom kis csillámok és csilingeltek a tündérkacajok – újra tündérgúnya születik! Nem is tartott soká, elkészült a zöld kisruha, mindenki nagy örömére! Sárát érte a megtiszteltetés, hogy felpróbálja, zavarában nem is tudta, milyen tartás illik egy ilyen becses ruhácskához...
Az Asszony készített Annamáriának egy varázsvirágot is, melyet ha a ruhával együtt visel, mosolyt csal az emberek arcára, elűzve és elfeledtetve bánatukat.
Az Asszony szívét mély elégedettség és öröm járta át... rég érezte már ezt: teljesítette egy kicsilány álmát, aki tündérré szeretne válni, örömet szeretne adni...
