Gyöngyös-madárkás

A harmadik karkötőm csillogós gyöngyöket is kapott, kedvenc türkizes-acélos kék virágaimmal...

 

Több kép itt!

Kékmadár

Íme a második karkötőm, ami az első volt valójában és egy kis részletet már mutattam is belőle nemrég.

 

Elég eklektikus az egész, de talán pont emiatt tetszik... a kismadár testét körbehorgoltam apró fodrokkal, a virágok csak úgy összevissza nőnek és hullanak körülötte mindenféle színekben pompázva... 

Több kép itt!

A mi családunk meggyőződésből nem ünnepli a karácsonyt hosszú évek óta. Ez a két hét nekünk a pihenés és a lazítás, a családlátogatás és a  közös játékok időszaka. Kívánok nektek is sok kedves, vidám és tartalmas együtt töltött órát, napot a családotokkal, barátaitokkal, szívjátok magatokba egymás szeretetét és gondoskodó érintéseit, raktározzátok el a rosszabb, nehezebb napokra! Legyen ez az időszak a lazításé, a nyugalomé, és szánjatok mindennap pár percet arra is, hogy befeléfigyeltek kicsit, keressetek választ a kérdéseitekre...

"A szellem gyümölcse ... szeretet, öröm, béke, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség, önuralom. Ezek ellen nincs törvény."(Galácia 5:22,23)
Szép hetet mindenkinek!

Kismadarak

Régen készült már nálam kismadár... pedig a kismadaras táskák a kedvenceim. Most napok óta röpködnek a fejemben mindenféle madárkák, lehet, hogy csak az van benne?! És a varrógépmentes, lassú munkám következő szüleménye lett ez a kedves karkötő:

Hamarosan jön a többi is, még egy kicsit vissza kell tartanom őket a repüléstől...

Ha...

még eddig nem jöttél rá, miért hordanak a fekete mamik óriási kendőket a fejükön, akkor köss a hátadra egy babát, és a tarkódon kikandikáló apró tincsek huzigálásából eredő fájdalom segít ráébreszteni...

Ehhez sem kell varrógép...

Előkerült a rézdrót, a gyöngyösdoboz és a fogó. Hozzá egy-két alapötlet innen-onnan, és egy kis hangulat, és már tekerednek is a fülbevalók...

A Meskán találhatók, ha netán érdekel még valakit a töméntelen sok ékszer között...:)

Kézimunka

Elkészült az első abszolut varrógépmentes kézimunkám:

És készül még valami, de az meglepi... csak ennyit mutatok belőle:

Az az igazság, hogy nem tudom leállítani az ujjaimat, nagyon jóleső érzés ez a lassú öltögetés, ahogy a cérna lassan fűzi szorosra össze az anyagrétegeket, vagy ahogy alakul egy kacskaringós minta... esténként lecsendesít és felderít egyszerre, megmozgatja a fantáziám, de éppen csak annyira, hogy ne pörögjek, ne akarjak rohamtempóban eredményeket produkálni, hanem finom kis álmok lebegjenek belőle színes cérnaszálakon...

Hópelyhek tánca

Samu és Sári nagyon szeretnek vágni, ragasztani, színezni, gyurmázni – mint minden oviskorú:)
Mindennap romokban hever az asztal és környéke, csupa fecni, ceruzahegyezék meg ragacs minden, amit aztán széthordanak a lakásban... de persze össze lehet takarítani, és már nem is mindig kellek hozzá, nagyon ügyesen söpörnek és tisztogatnak az én kis házimanóim!:)
És persze az eredmények láttán melyik szülő szíve nem lágyulna meg?!
Tegnap ebédfőzés közben pl. hópelyheket vagdostunk, még Samunak is sikerült hasonló objektumokat létrehoznia... amiket aztán szalagra rögzítettünk és az ablakba lógattunk, és most ott táncikálnak a melegben! Nagyon aranyos szerintem, felér egy függönnyel (ami amúgyis hetek óta nem tért még vissza a mosásból...:) )

Látszik, hogy mindenféle szabálytalan fecnik is felkerültek a szalagra...:)) és jól kivehető Sári múltheti lepke-füzére is szívekkel és virágokkal

Délután pedig Jakabbal bütyköltek, robotokat készítettek gyufaskatulyából és reklámújságokból! Óriási ötlet, annyira jól néznek ki! A képeket most Jakab készítette... de azért kivehetőek a "vólik" és "évák" ... ööööö... jobbak is, mint az én képeim:))))

Samu:"Anya ír: vó-li-vá-ro-sa!"

Én pedig mindeközben kézzel öltögettem mellettük (nemcsak a nyelvemet a nagy koncentrálásban...), igazi aprólékos patchwork-pénztárcát, hímzéssel, ferdepántosan, ahogy a japánok csinálják... és nagyon jólesik! tényleg kell most ez a kis agypihentetés, lelassítani és lecsendesedni a sok terv között, befeléfigyelve és kifeléhallgatózva...

Úúúúúúgy szeretek ilyet olvasni!:)

Kedves "kiseri"!

Meg kell, hogy mondjam Miksamedve és köztem, már jó ideje igaz szerelem szövődött... Régen elmentettem már a kedvenceim közé, és akárhányszor visszatértem hozzá, hogy meglessem Ő-legaranyosabb-Miksaságát, még mindig ott csücsült eladatlanul, mintha csak rám várt volna...
Nem bírtam tovább és muszáj volt megírnom a legszimpatikusabb medve alkotójának, hogy sikerült egy igazán különleges és "vendégmarasztaló" mackófiút életrehívnia, aki -szerintem- úgy tökéletes, ahogy van... És nem bírok nélküle élni, viszont lehet, hogy most Karácsony előtt már nem lesz rá pénzem, ezért megkérhetnélek arra, hogy januárig őrizd meg Őt nekem?
Nagyon hálás és gondoskodó Miksa-gazda lennék!:)

Üdvözlettel: XXX 

 

Szomorú...

... vagyok... nem, nem a babával van baj, ő jókedvű, élénk és gyógyul. De a varrógépem... a varrógépeim... brühühü...!

Már múltkor bemondta az unalmast a kedvenc gépem, ami nem egy drága, nem egy szipiszupi, de én szerettem és tudtam vele dolgozni. Egyszercsak visszafelé varrt! Nyomom a pedált és ő hátrál, de mégcsak nem is egyenletesen, hanem icipici öltésekkel... Na erre átültem a 40-50 éves, hűséges öreg gépemhez, kicsit megszeretgettem, megolajoztam és mint a zümmögő méhecske, szépen megvarrt nekem egy tündérszárnyat, kukacolt is, azt hittem, fellélegezhetek... de nem! Egyik napról a másikra egyre randábban dolgozott, nem lehetett rendesen beállítani a szálfeszességet, se alul, se felül, hurkolt, tépett, én meg csak bontottam és újrafűztem, csavaroztam, tekertem, megint bontottam, és ez így ment napokig... Ma már azt hittem, jó úton haladok, mikor az interlockomból átszereltem egy rugót, órákig tartó finomítások után végre majdnem stimmeltek a szálfeszességek, és ebéd után nagy boldogan visszatérve ugyanott tartottam, mint az elején... ááááááááááááááá!!!! Elééééég!!! És akkor sírvafakadtam és megírtam egy kedves és türelmes megrendelőmnek, hogy sajnos nem tudom megvarrni az áhított tündérruhát, csak a szárny lett kész... és innentől fogva vége a varrásnak, csak kézzel elkészíthető dolgokat varrok, hímzek és horgolgatok, a kanapéba kucorodva, teát kortyolgatva, békességesen és olyan igazi anyukásan... ez van. Meg kell tanulni értékelni a két kezem és a jó szemem, az időm és a türelmem... Mert mostanában nagyon türelmetlen voltam és szerettem volna mindent gyorsan elintézni, túlesni rajta, egyszerre legalább három dolgon is dolgoztam, és ez nem jó... nem ment a szépség és a minőség rovására, hanem inkább a lelkem akart túl sokat és túl hamar... Hát most még jobban fogom értékelni a kézimunkát, az igazi finomságokat és apró öltéseket...

... persze tart ez a romantikus idill addig, míg nem érzek ellenállhatatlan késztetést, hogy újra szétszedjem és összerakjam azt a nyomorult varrógépet.

Végre itthon!

Nagyon köszönjük a sok jókívánságot, imát, együttérzést! Sikeresen megúsztunk mindenféle drasztikus beavatkozást, antibiotikumos kezelést és egyéb atrocitást. Végülis nem tüdőgyulladás volt, hanem egy fránya vírus, ami nagyon hasonló hangokat produkál a tüdőn, és a doktornénink inkább beutalt, nagyon megijedt. Ehhez az ijedtséghez képest semmi komoly vizsgálat és gyors gyógyszerelés nem történt... leszámítva egy Rindex-infúziót, amit nem is igazán értek, miért kellett, valószínű a laborok nem mutattak túl jó elektrolitszintet, de erről persze én, laikus szülő mit sem sejthetek... És első este majdnem boszorkányégetés áldozata is lettem, amikor a nővér megtudta, hogy Barnabás nem kap semmit anyatejen kívül, még teát sem, pedig az aztán nagyon kéne! És nekem ezt ki mondta?! Mosolyogva közöltem, hogy mindenki... mire megkérdeztem volna, hallott-e esetleg a WHO-ról vagy a Magyar Védőnők Egyesületéről, fejcsóválva és undorodva kiviharzott, de talán jobb is, a békesség kedvéért... egyébként úgy nézett ki szegény "kedvesnővér", mint egy depressziós varjú... komolyan sajnáltam... és persze másnap is ő volt nappalos:) Meg is kaptam tőle a kedves pillantásokat és jóindulatú beszólásokat, mire én mindig csak mosollyal reagáltam, elhatároztam, hogy nem zökkenthet ki, semmivel! Nem is sikerült neki, hehe:)

Barnabás nagyon jól viselte a viszontagságokat, roppant rugalmas kis emberke. Sokat szopizott, élvezte az édeskettest velem:) Ilyen kis helyeske volt már első este:

Én csak Mikrobinak hívtam...
Amúgy mindent öszevetve nem olyan rossz ez az egész kórházasdi, ha az ember felkészül bizonyos dolgokra, például a legrosszabbakra, és akkor kellemesen csalódik:) Nem, most komolyan egész jó hely volt, saját ággyal, szobatárs nélkül, tiszta mellékhelységgel, zuhanyzóval, kedves és segítőkész nővérekkel, orvosokkal, diétás koszttal, szép kilátással... reggelente láttam a napfelkeltét is! És végre jókat aludhattam, nem kellett mosogatnom... bár a horgolást már untam, állandóan elkezdtem valamit és lebontottam, elkezdtem, lebontottam... Hát Kossuth-rádiót hallgatni néha elég nyomasztó volt, ennyi hírt soha nem hallottam még egyszerre, gyógyfürdőbe se megyek többet és télen nem kelek útra még téligumival se, de az amerikai kémektől nem tudok elbújni sehova, ez már világos...
Viszont Barnabással nagyon sokat játszottam, sokat okosodott, ha még pár napot maradunk, talán beszélni is megtanítom... És ami a legfurább volt, hogy nem sírt! A szomszéd szobából meg is kérdezte egy anyuka, hogy sose sír?! Mire én: deee, otthon állandóan... itt valószínűleg élvezte, hogy vele foglalkozunk folyton, egyedül az orrszívást nem kedvelte, de csak tekergett meg nyafizott, nem ordított. A babyhaler maszkja alatt egyenesen vigyorgott meg bohóckodott, az összes nővér odavolt érte. Altatni se kellett, szopizás után elbágyadt, letettem a kiságyba és énekelgettem neki, tettem-vettem, és egyszercsak elaludt... hát komolyan nem ismertem rá!

Azért a magyar egészségügy siralmas... én elhiszem, hogy kicsiből kell kihozni a legjobbat meg kevesen vannak, stb, stb, de egy csomó minden nem kerül pénzbe és nagyon távol állunk  "Európától" is...
Döbbenten olvastam a koraszülött kórterem ajtaján: "Édesanyáknak tilos a bemenet!" és az anyuka tényleg nem mehet be a saját babájához... ellenben egy kórterembe fektetik a beteg gyerekekkel.
A nekünk is felkínált tea cukorszirup volt, vízzel hígítva tudtam csak meginni.
A nővérek zöme dohányzik, a kórtermekből nyíló erkélyre vonulnak ki vihogva, hangoskodva, még a főorvos is velüktart... és a szülők is.
Ez a dohányfüst egész nap ömlik be a résnyire nyitvahagyott ablakon, mert muszáj szellőztetni, úgy fűtenek, van vagy 28 fok...
A tévé bömböl a folyosón.
Egy halom plüssjátékot kínálnak fel a játszósarokban, ami ugyebár nem lemosható... mást nem is találtam, hiába kerestem Barnabásnak valamit, így maradt a hirtelen táskábadobott három játéka.
És hát még mindig él az a fajta lenézés és semmibevevés, amit a dolgozók a szülők iránt tanúsítanak, tisztelet a néhány kivételnek, akik viszont éhbérért, 20-30 éve szívvel-lélekkel és sok szeretettel segítenek bármiben és bárkinek. Találkoztam igazi tündérekkel...

Bár Barnabás sokkal jobban van, ma saját felelősségre engedtek haza minket, csak mert van itthon is babyhalerünk és tudom gyógyszerelni őt, de kedden vissza kell vinnem még egy hallgatózásra meg a zárójelentésért. De én is látom és a nővérek is látták, hogy ő volt a legjobb állapotban (csupa hasonló fulladós baba jött, tele lett az osztály), és mostmár az itthoni légkörrel teszünk vele a legtöbbet.

 Nagyon jólesett, hogy ennyien gondoltatok ránk, bár János jó nagy pánikot keltett szerintem:) Velem volt Ágó kosárkája, amit még régen nyertem tőle, ebben hurcolom a kötős-horgolós dolgaimat. És velem volt Andi csodaszép kék meglepetés-sálja, amit pont csütörtök reggel hozott a postás... majd mutatok képet róla! És velem volt lélekben sok-sok emberke... Köszönöm!

Kórház......

Eri és Barnabás ma délután  a ceglédi kórházba mentek, talán a hétvégén jönnek haza. :(

Tödőgyulladása van Barnának. :(((





János:-((