Kedves ötlet

... rosszevő gyerekeknek:) Bevallom, amikor a muffinformában sült kenyérkéket kitaláltam, nem volt internetünk tíz napig, de hát tudjuk, hogy nincs új a nap alatt, biztosan készített más is ilyet!:) És ma rábukkantam erre:
Egy blog, ami arra épül, hogy a gyerekek pici adagot egyenek, változatosan és mindezt nagyon kívánatossá téve. Nagyon aranyos tálalásokat láthatsz, ha te is azzal küzdesz, hogyan érd el a makacs kis törpéknél, hogy eleget és jót egyenek.

Bár nálunk ez nem probléma, hálás lehetek, hogy az én csemetéim nem válogatósak és nagyon jó az étvágyuk. Nem mondom, hogy nem voltak soha nehéz időszakaink és nem voltak harcaink, de igazából ezek maguktól elmúltak. A titok, hogy sose tulajdonítottam nagy jelentőséget a válogatásnak és a makacskodásnak.
Nem eszel? jól van, majd eszel vacsorát, addigra megéhezel... Nem eszed meg a zöldborsót? rendben, akkor edd a kukoricát...
Jakab volt kicsiként a legválogatósabb, néha sikítani tudtam volna attól, mennyit (nem) eszik. Aztán rájöttem, ráhagyom, elvégre lehet saját ízlése bárkinek, és ha éhes lesz, úgyis eszik rendesen. Ez a taktika bevált, ma ott tart, hogy ő a legkíváncsibb és legvállalkozószelleműbb az új és ismeretlen ételek tekintetében. Ázsiai konyha, vegán konyha, bármi jöhet, csak azt kéri, ne mondjam el, mi van benne...:) De derekasan belakik bármiből, kamaszhoz illő módon akár triplán is.
Barnabással is megkínlódtam: amikor 6-7 hónapos lett, nem volt hajlandó semmit megkóstolni, öklendezett, ha valami a szájábakerült, még az üres kanáltól is kiakadt. Ő csak szopizni akart... Jól van, gondoltam, még ráérünk, nem soványka, majd megjön a kedve. Addig pedig próbálkoztam olyan dolgokkal, amit ő maga vehetett kézbe és ismerkedhetett meg vele a maga módján, pl. nyers répával, amit csak nyalogathatott. És ami a legfontosabb: mindig ott ült velünk a családi étkezéseknél, figyelt és tanult, és egyszercsak eljutottunk oda, hogy ő is azt akarta, amit mi: enni! Elmúlt a kanálundora is, és a mai napig nagyon jól eszik, mindent szívesen megkóstol.
Hát drága aggódó édesanyák! Ne stresszeljétek magatokat, ha nem eszik a gyerek, csak lazán, nyugodtan, és egyszercsak elmúlik... Ez tutibiztos. Csak tarts ki addig...

Szendvicskészítő verseny...

.... volt az iskolában. Jakab úgy gondolta, készítsünk igazi házi finomságot, saját kenyérrel, sajttal, amolyan "home-made" vagy bio szendvicset.
Én meg továbbfejlesztettem a dolgot, és egy merészet gondolva a muffinsütőben sütöttem ki a kenyértésztát, mini puffancsok lettek belőle, pont két falatra valók. Bele vaj, a lilahagymás sajtunk, paprika, hmmm.... fenséges volt!

Jakab 3. helyezést ért el vele, nyert egy nagy üveg vaníliás cukrot. Biztosan sokat dobott a dolgon a lányok kreatív vendégcsalogató transzparense is:) sajnos, erről nem készült kép...:(

De Sári ötlettára kiapadhatatlan a hétköznapokon is:

Naplótöredék... mindenkinek

 Forrás: Fortepan

Nem tudom folytatni a naplót, sem időm, sem kedvem... Azt hittem, erős vagyok, Apának is mondtam, minket aztán ne féltsen, egy percig se aggódjon, neki lesz nehezebb, mert egyedül lesz.
Hát nem... én is csak egy gyengébb edény vagyok, a mi családunk is két emberre van szabva, Apára és Anyára.
Be kell vallanom, két napig se bírtam egyedül. Túl sok ez így, egy emberre. A feladatok, a házimunka, a lecke, a gyerekkéz, a gyerekszáj, a számlák, a posta, a vásárlás, minden...

Sokat tanultam a héten, Istentől és embertől.

Megtanultam, hogy egyetlen ember sem irányíthatja a lépteit (Jeremiás 10:23). Akárhogyan szervezel, akárhogyan kapálózol, semmi nem úgy alakul, ahogy kéne... Ha van B terved, lesz egy harmadik variánsa az eseményeknek, ez tuti. Folyamatos imádkozással teltek a napjaim, kéz a kézben jártam Jehovával, Ő most a családfőnk...

Megtanultam, hogy a segítség elfogadásához alázat kell. Sok testvér ajánlkozott mindenfélére, én meg nem szóltam nekik, ha tényleg kellett volna. Pedig kellettek... és milyen jó volt megtapasztalni a szeretetüket! Lehet, hogy minden házimunkát kiosztok, én meg henyélek a hátralévő időben...:)

Megtanultam, hogy a gyerekneveléshez is két ember kell, egy Anya és egy Apa. Egy türelmes és egy erős. 

Megtanultam, mennyire szeretem a férjem... hogy a szerelem örök... hogy egy test vagyunk és nélküle félember vagyok... (1Mózes 2:24)

És megtanultam értékelni azokat az anyákat, akik egyedül  küzdenek, társ nélkül. Már értem, miért kapunk annyi figyelmeztetést, hogy támogassuk az egyedülálló szülőket (Jakab 1:27). Pocsék érzés, ha nincs kivel megosztani örömöt, bánatot, aggodalmat, nincs, aki megnyugtasson, lecsillapítson, vagy együtt nevessetek. Nincs, aki erőt öntsön beléd, aki megdícsérjen, elismerjen. Ezért elhatároztam, hogy sokkal jobban oda fogok figyelni rájuk, hogy érezzék, milyen fontosak, értékesek, és hogy ne érezzék magukat egyedül!

Sokat tanultam... szívembe vésem és nem feledem.

Napló Apának – November 8., kedd

Reggel már minden simábban ment, mint előző nap. Édes gyerekek... Szeretem a reggeli beszélgetéseinket, az Írások vizsgálódását, okos kis gondolataikat és őszinte szavaikat.
"A jó hírt vivő asszonyok, íme, nagy sereg"(Zsolt. 68:11)
Ezen vers kapcsán sok testvérnőről beszélgettünk, akik példamutatóan szolgálnak Istennek és embereknek. Persze elsőként engem említettek, olyan aranyosak!:) Hiába no, "a zanya a világon a legfontosabb"(Gerald Durrell) De aztán soroltuk a neveket és hogy miben lehetnek példák számunkra.

Délelőtt volt szerencsém személyesen találkozni egy teszveszes ügyfelünkkel... háááát.... érdekes. Egy forintokért vett meg pár dolgot, szerencsés ember. Este meg már alig akart megismerni egy boltban... Mondom én: türelem, türelem...

A pintyek nagyon furcsán viselkednek. A lány piheg és gubbaszt, tollát néha felborzolja, olyan, mintha beteg volna. A fiú kapkodva röpdös és mondja a magáét, és észrevettem, hogy a fészkébe hordta a kihullott tollakat. Adtam be nekik abból a fehér szálú bigyóból, amiből fészket szoktak rakni és a fiú szorgalmasan hordja, igazgatja, a lányt is arrébblöki, ha útban van neki. Bújtam a netet, mi a szösz lehet a lánnyal, remélem, csak tojni készül, azért ez a sürgölődés. Érdekes, hogy hagyta magát megfogni, kicsit elröpködött, de olyan kis erőtlen és lassú volt, hogy megfogtam, megsimiztem, megnéztem a popóját (azt olvastam, tojógörcs is lehet a baj, és akkor gyengéden segíteni kell neki, na de semmit nem láttam). Egyelőre még eszik, iszik, nagy baj nem lehet.

Samu azt kérdezte, van-e nekünk almafánk? Mert ő almát enne. Hogyne, fiam, mingyá megrázom!  Persze Barnabás minden mozdulatát leste, és neki is egészben kellett az a nagy alma...

Délután a gyerekek gyújtottak be a kályhába! Bizony! Samu és Sári bepakolták a papírokat, rá a gyújtóst, Hanna vezényelt, aztán meggyújtotta! Megmutattam neki, mikor hogyan kell állnia a szellőzőnek, mit kell hallania, mikor lángrakap minden... nagyon bátor, talpraesett lány.

Délután uzsonna, aztán összejövetelre mentünk, este a szokásos... hullafáradtan dőltem ágyba. Pedig csaltam is: kenyeret nem sütöttem, hanem boltban vettünk. És az uzsonna is keksz volt. Mi lesz itt még?!:)

Napló Apának – November 7., hétfő

Első nap az iskolában... brrr! Senki nem örült neki. Nehéz volt felkelni, öltözni, mindenki morcos volt, nehezen indult be a nap. De azért mindhárom iskolásunk ügyesen összeszedte magát és elindult megküzdeni a hétfővel...

Samu itthon maradt velem és Barnabással, mindketten köhögnek és csúnyán folyik az orruk. Barnabás már tudja fújni az orrát! Ez a legújabb szórakozása, nagyon élvezi!:)

Délelőtt rendet tettem a varrósarokban, hogy ha bejön a nagyobb hideg, be tudjam kapcsolni a konvektort, ne fázzanak a lányok. Bár a fiúknál hűvösebb van, ott is meg kell néznem a dolgokat...
Takarítottunk is a kicsikkel, lelkesen segítettek, és kitiltottuk Katakutyát, mivel tüzel... óóó... pedig sajnálom ebben a hidegben szegény pici, remegő házőrzőnket.

Délután pedig a sok leckeírás után közösen varrtunk a lányokkal! Megtaláltam egy turis pulcsit, amit direkt azért vettem, hogy szétszedjem (nem is tudom elképzelni, hogyan hordhat ilyet bárki is...). Úsztunk a rózsaszín szöszben, tüsszögtem kegyetlenül... de megérte, jókat nevettünk és vicces dolgokat alkottunk. Például egy rózsaszínrajongó és lómániás Noéminek készült ez a paci:

Bár engem inkább Hakapeszi Makira emlékeztet a lábai miatt:) A két lány meg egy-egy gömböcből alakít valami nemtudommit, majd még be kell fejezniük.

Ez meg az én kupacom, szintén félkészen:

 

Nem nehéz kitalálni, mire készülök...:)

Miután mindenki ágybakerült, elintéztem a Teszveszes leveleket, hát mit mondjak, sok buggyant ember van. De milyen jó, hogy levelet kell írni és nem személyesen kiszolgálni őket:) így van lehetőségem százszor átgondolni, hogyan fogalmazzak és még véletlenül sem bántok meg senkit... Mindig ez cseng a fülemben: "Ha lehetséges, amennyire tőletek függ, minden emberrel békében legyetek" (Róma 12:18)

Furcsa, hogy nem tudom esténként megbeszélni a dolgainkat veled... egyelőre ez hiányzik a legjobban. Most még olyan, mintha valami hosszú műszakban dolgoznál és egyszercsak majd hazajössz.

Napló Apának – November 6., vasárnap

Apa messzire utazott. Megegyeztünk, hogy naplót írunk egymásnak. Mi úgy gondoltuk a gyerekekkel, itt a legjobb, mert itt képekkel is illusztrálhatjuk a történéseket, ráadásul akár naponta megnézheti Apa.

Miután Apa hajnalban elutazott, mi végre jót aludtunk, mert akármilyen hihetetlen, egész őszi szünetben nem pihentem ki magam... Délelőtt a gyerekek leckéztek, lötyögtek, lustiztunk, tettünk-vettünk...

Délután pedig sétáltunk egyet a felújított városközpontban. Hm. Ez mindig vegyes érzéseket kelt bennünk, leginkább dühöt érzünk miatta. Mert amíg a központ csilivili lett, a körforgalmat elhagyva járhatatlan utak, düledező házak mutatják, mennyire álságos ez a világ... Pl. az egyik téren a csodásan lerakott térkövek és a pompás szökőkút mellett düledezik Petőfi Zoltán egykori lakóháza... ezen az emléktábla sem olyan fontos, mint az a két hatalmas márványtábla, mely a felújításban résztvevő személyek neveit hirdeti... hiúság vására.

Hannáról ettől jobb képet képtelenség készíteni...

Este palacsintavacsora után fürdés, körömvágás (számold ki, öt gyereknek hány körme van...), aztán ágyba mindenki!

S.O.S.!!!

Aprókák, a markodba belesimulnak...

Nem is gondoltam bele, de ez a bajom... egy ideje nem kívánkozok a varrógép mellé, néha-néha jókedvvel és jólesően alkotok valamit, de valami hiányzik...
Mígnem tegnap hírt hallotttam egy régesrégi macimról, mennyire szerelmes lett belé új gazdája, aki szintén mackókat készít. És.... szeretne még tőlem hasonlókat!!! Hurrá! Hát ez hiányzott! A mackóvarrás... ami tényleg egy varázslatos, megmagyarázhatatlan állapot, több mint egy alkotófolyamat. Milyen rég nem varrtam már macit!

Bob

Boróka

De a segítségeteket kérem: tudja-e valaki közületek, hol lehet jó kis maciszőrt szerezni, olyan buklésat? Mert az óbudai Műszőrmeháznak állítólag hűlt helye... még egy telefont megeresztek holnap, de hátha tud valamelyikőtök egy jó kis lelőhelyet... Segítsetek!!! Köszönöm!

Ő egyike még a legelsőknek...