Ahogy közeledik (valóban közeledik?! akkor miért érzem annyira hosszúnak...?) a szülésem ideje, eszembejut szépen, sorban, hogyan születtek a gyerekeim. Mind más volt, és igaz az is, hogy az idő megszépíti az emlékeket... szerencsére, különben szerintem sokan nem vállalkoznánk újabb szülésre.
Jakabbal óriási pocakom volt, legalábbis akkor azt hittem, de aztán a többi pocak rácáfolt... Sokat kellett feküdnöm, haskeményedésekkel és nyíló méhszájjal Seduxent kellett volna szednem. Persze nem szedtem, inkább feküdtem. Csokit és fagyit kívántam, meg ecetes uborkát...
Aznap este is fagyiztunk egyet Jánossal, hazasétáltunk, Ravi Shankart hallgattunk... és a pisilésnél elment a nyákdugóm. Persze első szülésnél nem tudtam igazán, hogy a nyákdugó távozása után még napok is eltelhetnek, de nem voltam biztos benne, hogy nem folyt-e a magzatvíz is. Az orvos vizsgálat közben megrepesztette a burkot, így fekvésre voltam ítélve és vártunk. Akkortájt hozták meg azt a törvényt, hogy egy személy bent lehet a szülő nővel, de még egy hónap volt hátra a hatálybalépésig... így egyedül kellett feküdnöm, forró nyári este volt, inni nem adtak, felkelni nem engedtek... János kint unatkozott én meg bent. Rákaptam a pisilnijárásra, így néha kicsit együtt lehettünk.
Aztán kezdtek jönni a fájások, végre! Én annyira vártam ezt a babát, hogy nem is éreztem fájdalmasnak semmit, minden újabb összehúzódásnál ujjongtam, hogy egyre közelebb kerülök a nagy találkozáshoz! Közben Jánost hazaküldte az orvos, mondván, itt csak délelőtt lesz baba, menjen inkább haza pihenni.Szegény, autóstoppal jutott csak át Kecskemétről Nagykőrösre, semmi nem járt már akkor! A szülésznők egész éjjel a Sláger-rádiót hallgatták, és nagggyon unalmas volt ugyanazokat a számokat többször végighallgatni... A Gedeon bácsitól határozottan hidegrázást kaptam... életemben annyiszor nem hallottam, mint akkor éjjel!
A fájások sűrűsödtek, erősödtek, a szám teljesen kiszáradt... a mázlim az volt, hogy szülésznőtanulók voltak éppen gyakorlaton, akik kedvesen vizes gézt hoztak arcot törölni... ebből szipkáztam néha magamnak egy korty vizet. A légzéstechnikám nem volt a legjobb, lihegtem, mint egy kiskutya és nem ment máshogy, hiába próbáltam. Ettől persze szédültem néha... A legrosszabb viszont a fekvés volt, fel nem foghattam, miért nem engednek felkelni. Persze, tudom, a fertőzésveszély a megrepedt burok miatt... de fekve vajúdni!
Merőben más volt minden, mint ahogy elképzeltem,
"A születés művészeté"-t olvasva nem erre számítottam. (szuper könyv, ajánlom minden kismamának!) De mindenben engedelmeskedtem, nem lázadoztam, szót fogadtam, és tűrtem. A kisbabámra gondoltam, és így nem zavart annyira semmi más. Ki is esett egy csomó emlék erről az éjszakáról, nem emlékszem, mikor vittek beöntésre meg borotválni, mikor vizsgált orvos, ki volt még ott a vajúdóban, hogyan kerültem át a szülőszobára... én csak a babát vártam már, de nagyon!
Aztán hajnalban, 6 óra körül, 2 nyomásra kirepült belőlem Jakab Zsombor! Tényleg hihetetlen gyorsan csúszott ki, és ahogy kért, hangosan nevettem, annyira boldog és eufórikus pillanat volt! Az orvos kicsit megpaskolta, nem akart felsírni, de aztán teli torokból üvöltött! Egy kicsit megkaptam, megnéztem az ujjacskáit és megállapítottam, hogy olyan kis bagettek, mint apjának... a többire megint nem emlékszem, pedig varrtak is meg nyomkodták a hasamat... Inkább az osztályra emlékszem, a mufurc csecsemősökre, a bunkó nővérekre, a koszra, a kötelező kórházi hálóingekre, amiken nem volt megkötő se... és a magányra...
Rossz volt messze a családtól szülni, senki nem tudott bejönni, a mobiltelefon nem volt még elterjedve, Jánosom se tudott mindennap átjönni, de nem is értem vele sokat, mert a gyulladt gátvarrattól nem tudtam sétálni se...
Jó volt hazamenni. És jó volt babázni... igaz, négy hónapig nem csináltam mást, csak szoptattam és sírtam Jakabbal együtt, annyira hasfájós volt. És sovánka... pedig rengeteget evett. De olyan okos volt már akkor! És kommunikatív és barátságos, odavoltunk érte!
Hat hónapos volt, mikor terhes lettem Hannával... de ez a következő történet lesz.
