Azért is írtam a születéses bejegyzést, hogy elhessegessem a negatív gondolataimat és összeszedjem magam, irgumburgum! És most folytatom, mert tulajdonképpen annyi de annyi örömet és kedvességet kapok!
Múlthét szombaton meglepett Anna, és személyesen vette át a táskáját! Bizony, annyira messziről! Ritkán találkozom ilyen kedves emberekkel, mint ő és a férje, árad belőlük a nyugalom és a szeretet... És még meg is leptek: hatalmas csomagot hoztak a gyerekeknek ceruzákkal, papírral, és sok-sok babaruhát is kaptam! Hálálkodásomra mi volt a válasz? "Jobb adni, mint kapni... " Köszönöm nektek, kapni is csudajó érzés volt ám!
Íme Anna a belakott táskájával ( a fejét "levágta", kár érte...):
Aztán a héten megérkezett a szíriai Aleppo-szappanom Beatrix áruházából (itt olcsóbb!). Este ki is próbáltam, nagyon finom....! Az illata olyan keleties, de nem édeskésen, hanem kicsit fanyaran, csipetnyi fűszeres beütéssel. Nem tudom leírni... állandóan szagolgatnom kell, olyan finoooom... és gyengéden habzik, krémesen finom... csak ha valami gagyi reklámszövegíró lennék, tudnám elmesélni nektek, és minden szó igaz lenne!
Félbe is kellett vágnom, annyira nagy... és ilyen szép zöld belül, ez az eredeti színe, érlelés után barnul be:
És Beatrix is pakolt nekem meglepiket, édesburgonyát kaptam (erről kezdődött a levelezésünk:)), és egy mosóparfümöt, amit ti is kaphattok ám tőle itt.
Szóval jó érzés, hogy szeretnek... a kedves megjegyzések is nagyon jólesnek, érdeklődések, jókívánságok. Akkor meg mi bajom van?! jaaa... csak terhes vagyok... de más miért heppi én meg miért nyavalygok? Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elkezdődött, amitől már az elején féltem, amiért nem szeretek várandós lenni: kisebb mozdulatokra is keményedik, fáj a hasam, a derekam úgy fáj, hogy a lábam alig bírom mozdítani, nem tudok aludni, mert nem találom a helyem, jön a gyomorsavam, aztán éhen akarok halni... nem is sorolom tovább, mert elriasztom a fiatalokat.
Mindemellett olyan csodaérzés, amikor a baba este tízkor elkezdi a közel egyórás hancúrt odabent, már várom is az órát lesve... mintha tudná, hogy most csak mi vagyunk, végre tudok ráfigyelni, és ez az óra csak róla szól... mert ilyenkor még gondolkodni sem tudok, ha butaságot írok, az pl. a Hanna miatt van, aki itt csacsog nekem folyamatosan akkora blődliségeket...! Közben a Sári közli, hogy kakilt és kakis lett a ruhaujja(!), Samu beépíti a szoba teljes padlófelületét, Jakab meg halálkomolyan próbálja elraktározni agyába, hogyan élje túl, ha kilökik egy helikopterből a sarkvidéken... mindez megspékelve sírással, nevetéssel, éhenhalás veszélyével (vacsora után), szóval élünk.
Hangulat meg mindig lesz és mindig változni fog... de ígérem, nem fogok nyavalyogni, csak néha...
5 megjegyzés:
Kitartást, és sok erőt! Jó volt olvasni a bejegyzést, olyan igazi, tele élettel, érzéssel, mindennapi dolgokkal, rendkívüliséggel, kedvességgel...
Ahogy olvastalak elképzeltelek Téged és a gyerekeket. Szívesen meglátogatnálak én is, hiszen hamarosan birtokba veszem az egyik alkotásodat! :)
Az utolsó hónapban az én angyali türelmű Jetim, akinek fát hasogathatnék a hátán és akkor is elnézően mosolyogna, hogy ez az én édes drága feleségem - na, akkor ő is komolyan fontolgatta, hogy szállodába költözik. Vagy engem hazaküld a mamához a szülésig.
A legnehezebb hónap, én megértelek és kitartást kívánok Neked addig is! :o)
Kiseri irigylem a gyerekeid! Nem elengeded magad a hisztiben, hanem, igyekszel kezelni.
Te te te. HA tudom, hogy idekerül akkor megtiltom előre. Na. Én úgy szeretem, hogy ne tudja a jobb mit tesz a ball. Te megérted ezt is. JÓÓÓ volt találkozni veled. A gyerekek nagyon édesek. Örülök, hogy kiírod magadból a dolgokat. Segít? Mi kiseriolvasóid megértünk!
Megjegyzés küldése