Az férfiak viselt dolgairul

Fércjutka dobott nekem egy labdát, miszerint írjak a férjem tipikus férfi-dolgairól... Ez nagyon nehéz, mert az én férjem egyáltalán nem egy tipikus férfi-típus: nem szerel, nem horgászik, utálja a focit, szívesen végez (helyettem) házimunkát, pelenkáz, éjszaka inni ad mindenkinek, és még sorolhatnám... de csak azért nem teszem, hogy ne irigykedjetek, az nem szép, meg nehogy szemet vessetek rá...

Neki inkább tipikus "radicsjánosos" dolgok jutottak, akik ismerik, értik ezt... mármint amiről beszélek, de hogy miért jutottak neki ilyenek, azt senki nem érti. Fura figura. Vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják őt. Én az előbbibe tartozom. Segít ezen egy rózsaszín szemüveg is, még szerencse, hogy jól áll, mert nem tudom levenni.


Persze, vannak kissé idegesítő dolgai is, de ezek eltörpülnek és semmivé válnak a sok kedves vonás mellett... kit érdekel néhány zokni a lakás több pontján, amikor a mosogatógépet bepakolja és lemossa a tűzhelyet?! Miért zavarjon, hogy elalszik beszélgetés közben, ha éjjel elsőként reagál a gyereksírásra, pisiltet és inni ad?!

Igazából nagyon el vagyok én kényeztetve... már-már lustulok, annyi mindent segít. Nélküle varrni sem tudnék, nemcsak bíztat és dícsér, de képes helyet csinálni az ÉN rumlimban, hogy leülhessek a varrógép elé. Szorgalmasan fordítgatja ki az idióta figuráimat, csak hogy gyorsabban haladjak, zippzárt bont és gombot vadász, feltúr és hajtogat, vasal és gumit fűz... Szóval igazi segítség.


Azért nem olyan könnyű ám vele, mielőtt csorgatnátok a nyálatok, de ezt úgyse fogom részletezni, hihihi!

De egy vicceset le kell írnom, a családi krónikában könnyekkel jegyzik ezt a történetet... sírtunk a röhögéstől...
Január elsején történt, egy hosszú éjszaka után, amit unokanővéremékkel töltöttünk szánkózással, közös játékokkal a gyerekekkel és sok vihogással. Reggel mindenki a maga módján próbált felébredni, én a reggelit készítettem a 6 gyereknek, forrt a teavíz, kenyeret szeltem, terítettem. János segíteni akart, de annyira pici konyhánk van, hogy inkább útban van, aki segédkezne. Jánosom diszkréten be is húzódott a tűzhely és a hűtőgép közötti 30 cmes likba, háttal a lobogó tűznek.... én meg morogva kitessékeltem onnan... amikor látom, hogy lángol a hátán a pizsama! Alig tudtam megszólalni, és azt se tudtam, mihez nyúljak... a kannában forró víz... nem jó.... konyharuhát sehol nem láttam... a pult alján függöny takarja a "kamrapolcot", azt akartam ráteríteni, de ő továbblépett és én nagy svunggal suhintottam egyet, amitől még jobban belobbant a háta! De megszólalni nem tudtam... és gondolkodni se... János üvöltésére Misi pattant ki az ágyból, ami a nappaliban volt kinyitva, kezében paplan és zutty! neki sikerült János hátára dobni... De közben János már huzigálta lefelé illetve felfelé a pizsamafelsőt, ami a haját is kicsit meggyújtotta... Én meg... hát vihogtam az egészen! Olyan volt, mint egy börleszk, levegőt se kaptam és megszólalni se tudtam, amikor Móni a fürdőből kilépve megkérdezte, miről maradt le... nagyon sokáig vihogásban törtem ki, ha szegény uramra néztem, ő meg csak szidott, hogy nem segítettem rajta, hiába magyaráztam, hogy se víz, se rongy nem volt kéznél, ő meg pont arréblépett, mikor tettem volna valamit... És a kockás pizsamáját siratta a leginkább...
Anyukám sem bírta abbahagyni a nevetést, mikor meghallotta a sztorit (volt kire ütnöm...). Aztán éjjel, amikor apukám hazatért a munkából, el akarta mesélni neki, de csak odáig jutott, hogy kigyulladt a János... és vihogott.... apukám meg elszörnyülködve csóválta a fejét, mi olyan vicces ezen?! szegény, és nem lett baja? anyu meg csak vihogott, apu meg csak szörnyülködött... ezen még jobban vihogott...
De korántsem volt vége. Valamelyik gyerek apját lerajzolva lángolóhátú hősként ábrázolta... János pedig pár hónap után munkát keresve tűzoltó szeretett volna lenni...

A labdát továbbdobom Szarvasmicinek, rég hallottunk már Élete Páljáról!