Ez is lehetne játék...

... ha nem mondanám meg, mi ez... Vagy mondhatnám, hogy a marslakók vacsorája...
De szerintem látszik is, hogy ez tejbegríz bizarr zöld cukorgolyókkal, merthogy férjem szerint fel kell dobni valamivel. Hát én ilyen formában mégúgyse enném meg, mint eddig, az biztos, de a gyerekek belapátolták. Azért csak három tányér van a képen, mert Jakab még ízlésesebbé téve már összekeverte az egészet homogén trutyivá... vagy csak ő se akarta látni a zöldikéket.
Hanna ma divatguru lett – legalábbis itt minálunk. Állandóan varr meg vág meg szabdal, és egyszercsak kitalálta, hogy egy nadrág textilövébe lyukakat vágva milyen jó kis mellény készülhet a barbijának, egy pár kutyának, sőt még egy gyíkot is belecsomagolt, a baba így már herpetológusként léphetett fel az esti divatbemutatón. Mi jól szórakoztunk, főleg Sárin, aki egyenként hordta be a felkonferált modelleket, mindegyikkel kecsesen körbeforogva majd hanyagul elhajította őket irányunkba, és rohant a következőért.
Amit sajnálok, hogy már megint elszaladt az idő és nem tudtunk együtt olvasni, pedig nagyon jó könyv van most terítéken: Christianna Brand: A varázsdada visszatér. Naggggyon vicces! Az első részt persze utólag fogjuk olvasni, ha ezzel végeztünk. Más is így szokta? Vagy csak mi? Egyébként azt hittük, ismerjük az első részt a filmből, de nem, teljesen átírták az eredeti sztorit. De a legviccesebb az volt, hogy múlthéten itt járt nálunk egy londoni, tündéri fekete tinilány, aki egy kukkot se tud magyarul, és végighallgatta az esti olvasást, és vele a fuldokló röhögést-nyerítést, és fogalma se volt, min mulathatunk olyan jót...
Hűha, nagyon késő lett! Mennem kell!