Samura senki nem számított. Amikor megvettük az autónkat, gondosan lemértük, hogy fog elférni a három gyerek ülése, véletlenül se legyen kicsi. Örömködtünk, hogy végre nagycsaládosok lettünk, élveztük a gyerekeinket és a szabadságot az autóval, végre sátoroztunk, kirándultunk, hejehuja... János ezt kérdezgette: "Ugye, jó ez így? ugye, elég a három gyerek? nem szeretnél többet... igaz?" És engem elkezdett idegesíteni ez a téma... miért kell nekem most erről döntenem?! Persze, hogy jó így, de hát honnan tudjam mit akarok pár év múlva? Vagy hogy mi lesz egyáltalán...
És akkor annyit hallgattam ezt a témát a rokonok közt is, hogy egyszercsak szóltam, hogy kár ezen aggodalmaskodniuk, mert babát várok... És hiába tudtam, minden porcikámmal éreztem, hogy baba készül a pocakomban, egy teszt sem mutatta ki! Még a kórházi laborvizsgálat se! Az ultrahangon is csak egy pici valami látszott, az orvos azt mondta, ne kérjek még kismamakönyvet, szedtem E-vitamint és magzatvédő vitaminokat, és szorítottam a pici életkének, hogy megmaradjon. Megmaradt... és boldogan vártuk.
És boldogtalanul hallgattuk a pikírt megjegyzéseket, a hitetlenkedő hülye kérdéseket (pl. hogyhogy nem védekeztünk... stb...), és terveztük, hogyan fogunk elférni lakásban, autóban.
És mondom, Samura senki nem számított. Egy ideje minden éjjel fájásaim voltak, rendszeresek és erősek, kezdtem megszokni és együtt tudtam aludni velük. Aztán egyik hajnalban két fájás közt ki akartam botorkálni pisilni, mikor észrevettem, hogy úszik az ágy: a nyákdugó és a magzatvíz! Ébreszetttem Jánost, elmentem kakilni, zuhanyozni, magzatvíz újra zutty, újra zuhany, tiszta ruha, közben mentőknek szóltunk, meg egy szomszédnak, aki vigyáz a gyerekekre, magzatvíz megint ömlik, bele a cipőmbe, de már nem érdekelt, csak fussunk ki a mentőhöz! A mentő mintha vánszorgott volna, közben 2-3 perces fájásaim voltak, egyszer reklamáltam is a mentősöknek, mit keresünk még mindig a város határában, nem akarok itt szülni... mire közölték, 110-zel száguldunk, ennél többel nem mehetünk...
Mikor beértünk, lelassultak a fájások, a rutinvizsgálatok és beavatkozások után szabadon mászkálhattam, zuhanyoztam ( a kapaszkodó a kezemben maradt...:)), János mindenhová jöhetett velem, és nagyon jó hangulatunk volt. És milyen jó volt, hogy kifogtam ugynazt a két csudatündér szülésznőt, akikkel Sárit szültem! Tényleg megint azt éreztem, családias a légkör, jó kezekben vagyok, és körülöttem forog a világ...
A tolófájások megint sürgetőek voltak, alig bírtam felkászálódni a szülőágyra, Samu meg pikk-pakk kibújt! És megint ugyanaz a forgatókönyv: az orvos arra ért oda, hogy a meleg kis gombócom a mellkasomon hunyorog és nyekereg... Olyan diadalnak éreztem ezt a szülést, olyan tökéletesnek, mintha a helyreállított paradicsomban szültem volna! Nem csoda, hogy cseppet se féltem egy következő szüléstől... hiszen minden simán ment, se gátmetszés, se semmi beavatkozás, erős és fitt voltam szülés után, alig vártam, hogy megkapjam a fiam, ezt a dagadó, életretermett férfipalántát. Olyan feje volt, mint egy hörcsögnek...:) nem? Itt már egynapos:
Aztán ilyen kis bájgúnár-feje lett... én csak Döncikének meg Déneskének hívtam...:)
Aztán meg ilyen helyeske lett... de a fürtök neki is később tekeredtek a fejére:
Hát ilyen szülésről álmodok most is... de nem sok esélyem van rá... az éjszakai fájások megvannak, három hete végigvajúdom az éjjeleket, nyögök és fájok folyamatosan, be is sűrűsödnek néha 4-6 percesre, aztán semmi. Hogy miért? Nem értem... a védőnőm szerint ngyon bátor vagyok, hogy nem mentem még be a kórházba, szerintem inkább gyáva vagyok, félek az oxitocintól és társaitól... inkább kivárom, míg tényleg beindul. De ha meg nem fordul be...? Tényleg félek... és nagyon elfáradtam már, idegileg és fizikailag is. És a családom is... Sári szerint nem fogok szülni, csak meghíztam. Van baba a pocakomban, de nem fog megszületni... érdekes... néha én is ezt gondolom. És barátnőm szerint is, ha nem lépek, ha nem szervezkedek magamnak valami megnyugtató orvost és beavatkozást, még télen is itt fogok mászkálni a pocakommal. Lehet... pedig nem akarom. Szorítsatok...
16 megjegyzés:
Jaj, kedves... Tudod, még egy sem maradt bent. :) Drukkolok nagyon! Ugye, beszélgetsz vele? Tudja, hogy kell fordulnia, és hogy most már itt az ideje, hogy megöleld?
Sokat gondolok rátok! :)
Drága Kiseri!Annyit,de annyit gondolok Rád!!!!!reméljük,hogy befordul!Nálam az egyik fiam az utolsó percben tette ezt.Deha mégsem,akor se féljél! Milyen sok baba megszületett császárral és milyen csodaszépek lettek!Veled van a Nagy Orvos!!!!!
Puszi!
Hát, igen. Azt hittem a nagy csendnek egy oka van. :-)
Nem sokára találkoztok! :-DDD
Bátorság!! Minden rendben lesz, olyan sokan gondolunk rátok!!A képet meglátva már azt hittem , hogy....Ez a kis babóca is biztos ilyen gyönyörű lesz! :o))( az enyémek is ilyen töltikék voltak, 3,85 és 3,90 kg ,és 53 ill.56 cm) :o))
Szorítok!!! Én is kaptam oxitocint a 2.szülésnél (az elsőnél is kaptam rásegítést), de egyáltalán nem éreztem erősebbnek utána a fájásokat (vártam, mikor lesz már erősebb:)), de az lehet, hogy meggyorsította a szülést, mert hipp-hopp kint volt a babám... és egyik szülésem előtt sem voltak jóslófájások, mint neked. Te már elég edzett vagy, úgy látom:), kitartás! és Drukkolok, hogy minden rendben menjen!!!!
Ahogy olvasgatlak, már-már kedvem lenne nekem is mégegy babához :)
Én mindkettőt túlhordtam, 41. és 42. héten születtek, akkor is indították... azt mondta a dokim, szeretnek bennem a gyerekek. Te is kényelmes mamapocak vagy ezek szerint, ugyan minek sietne? :) De ezek a gyerekek úgy vannak összerakva, hogy előbb-utóbb bizony kibújnak, ne aggódj emiatt!
Isten megsegít, ne félj csak higgy !
Nem tudok mást mit mondani, szülni többször szültél mint én.Azt viszont tudom, hogy mennyire nagyon lehet már várni ilyenkor, hogy megérkezzen a kisember.
Kitartást , drága Kiseri!
Drága Eri!
Nagyon drukkolunk! Ne félj, minden jól alakul! Sokat gondolok Rátok!
Ági
Drága Eri!
Pontosan igy éltem meg az utolsó szülésem előtti napokat! Vagyis heteket, mert tutira vettem, hogy hamarabb fog megszületni, mint ahogy ki vagyok irva, de nem, ráhúzott! Annyit vajudtam hajnalokban... azt hittem már sose-sose fog megszületni! És bizony nagyon kifáradtam én is, már abba is fáradt voltam, hogy amint 5 percesek lettek a fájások kezdtem kalkulálni.. ki jön a gyerekekhez, ki visz be stb. Nekem is csomóan mondták, miért nem kérem, hogy indítsák stb. hát nem kértem biza, hittem benne, hogy a picur jól tudja mikor kell jönnie. Aztán végül, amikor tényleg elindult a dolog, éreztem, hogy igen, ez már az! 2-3 perces fájásokkal mentünk be éjfél előtt és csak két óra múlva született meg a kisfiunk.
Ne félj! Bízz az Istenben, ahogy eddig is tetted! Gyönyörködj a gyerekeidben, gondolj arra, milyen jó, hogy ilyen szupi volt ez a negyedik szülés is!
Ja és kééérlek! Melyik énekeskönyvben van az a szép ének???
Szia! ne félj! Persze, könnyű a partról, igaz? Nem, mert átéltem!Hidd el, nem fogsz a műtétből érzékelni semmit. A másnap reggeli felállás nehéz, de inkább azonnal császár, mint 20óra vajúdás után! Fogadd el tőlem! Semmi sincs véletlenül!
Ez hihetetlen, hiszen még csak most jelentetted be, hogy babát vársz és tessék, már a kibújáson aggódsz. Rendkívül gyorsan repül az idő...nem lehet, hogy elszámoltad és tényleg télen szülsz csak? :-)) jó, jó, ne üsd meg a monitort :-))
Sokat gondolok rád!
Draga! ismeretlenul is annyira szoritok, mindig ugy nyitom ki a blogot, hogy na talan most jon a nagy hir!
minden rendben lesz, utana csak nevetsz majd a sok aggodalmaskodason.
Mar a huszadik sort irom es torlom ki, mindegyik biztato volt, de valahogy nem ereztem elegnek.
igy csak gondolatban olellek
Nils Holgersonné
Olyan aranyosak vagytok! Annyira örülök nektek!!!
Rendben lesz!
Valamit üzenni akar ez az időszak is!
Mindennap jövök, amúgy meg drukkolok!
Nagyon veled vagyok! Szorítok értetek!
Megjegyzés küldése