Telefonőr

Rég varrtam már mobiltokot. Egy kiskamasz fiúnak készült, ezért nem akartam túl harsányat, náluk már nem lehet tudni, mi tetszik, mi nem:) De a grafitszürke túl komor lett volna, így került rá egy szem bagoly, és zöld kiegészítők.

Egyébként nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem boldogulok a telefonokkal. Pedig nem érzem magam maradinak... 

Van vezetéknélküli házitelefonunk, azt szeretem, vállamhoz szorítom és megdumcsizzuk barátnőimmel az eseményeket, miközben mosogatok, főzök, pelenkázok... 

Volt mobilom, amivel lehetett egész jó képeket készíteni, de beadta az unalmast... utána lett egy egyszerű készülékem, mégiscsak kell egy anyának, aki jár-kel. Elhagytam...

Az egész család veszekedett velem, hogy nem lehet elérni, szerezzek már egy telefont, és különben is, folyton úton vagyok, vezetek, kell az a telefon, értsem már meg! én nem akartam megérteni, olyan jó volt, hogy senki nem zargat...:)

Férjem szeretett volna nekem egy csilivili nőcis, érintőképernyős telefont venni, majdnem sírtam a gyötrelemtől, mikor a kezembe vettem, mert azt se tudom, mit kezdjek vele, és az én bumszli ujjaimmal úgysem azt kapirgálom a képernyőn, amit kéne.... és ennyi pénzért?! Felesleges, minek?

És aztán meglepett: kaptam egy alaptelefont, ami semmit nem tud, hála az égnek!:) Lehet vele telefonálni meg számolni, és reggel ébreszt is, de semmi fakszni, na ezt akartam! És mi a helyzet a zargatással? Megmaradt a csend körülöttem, mivel talán öt ember tudja a számomat:)) ebben az ötben még én sem vagyok benne...!:)))