Például kifestettük végre a nappali-étkező-konyha-lépcsőfeljáró-komplexumot. Mi ketten, János meg én... sokkal nehezebb volt, mint gondoltam, tele apró helyekkel meg ablakokkal meg zegzugokkal... plusz a keretek és könyvespolcok lekenése... és a ki- és bepakolásról nem is beszélve... mindez megspékelve egy kíváncsi háromévessel, akit a hőség miatt az udvarra se küldhetsz ki... nem is sorolom tovább, a végeredmény a lényeg! Hófehér falak, antikfenyőszín polcok és tisztaság, rend, kicsi újjászületés.
Ezzel egyidőben ünnepélyesen elvágtuk a TV-antenna vezetékét és azóta máshogy számoljuk az idő múlását... nem azt mondom, hogy több lett, eddig se voltunk nagy TV-nézők, hanem valahogy sokkal-sokkal tartalmasabb.
Mindeközben három nagyobb csemeténk Szlovákiában töltött két hetet édesapámnál és kedves családjánál, Jakab még Bécsben is járt apuval dolgozni. Fura, de nem hiányoztak... tudtam, hogy jó kezekben vannak, láttam, ahogy Sára átkarolta Marcsi nyakát és sorolta neki, miket szeret enni... és ráadásul még hazajönni se nagyon akartak. Ez mind megnyugtatott...
Jártunk végre Szeráéknál! Már oly rég terveztük a találkozót, de nem könnyű manapság összehangolni ennyi embert, akiknek ezer dolga van. De végre sikerült! Annyira jó volt velük, észre sem vettük az idő múlását, olyan otthonos és bájos volt náluk minden... és persze tündéri emberek! A varráson kívül öszeköt minket a közös hitünk, és ez olyan pluszt adott, mintha ezeréve ismernénk egymást! Remélem, még többezer évig tarthat is ez a barátság...
Samu ott cicázott ilyen édesen, bár néha figyelmeztetni kellett, hogy a cicának is lehet önálló akarata...
Úgy tele lettem élménnyel és szeretettel Szeránál, hogy este, lefekvéskor csak ezt tudtam imádkozni: "Köszönöm, Jehova!" Nem tudtam szavakba önteni, mit érzek... Ő úgyis látja...
Aztán kimentünk a gyerekekért Szlovákiába és résztvettünk egy falunapon. A gyerekeknek jópár ingyenes program volt, lovaglás, arcfestés, ugrálóvár...
Jakab kedvenc rajzfilmhősévé szeretett volna válni, de a kislányok(!) látszólag csak Pókembert tudtak festeni, így szegény olyan lett, mintha ételmérgezést kapott volna...
Samu cica, Sári pedig süni akart lenni, talán sikerült, mindenesetre ők nagyon boldogan nyávogták meg szuszogták végig a lovaskocsikázást a csendes falun át...
Aztán hétfőn Jakab elment a balatoni táborozásra, élete első táborába... nem tűnt túl magabiztosnak, de remélem, remekül érzi magát, olyan ő, aki könnyen alkalmazkodik és mindig megtalálja a pozitív oldalát a dolgoknak. De felhívni nem mertem még a tanárnőjét... hétfőn már úgyis jönnek haza.
Közben persze varrok ezerrel, fel is fogom töltögetni a Meskára a dolgokat, csak fényképezni kéne... És annyi szép dolgot láttam nálatok mindenfelé, tele lett a fejem megint tervekkel és ötletekkel, csak győzzem megvalósítani!
2 megjegyzés:
De drága vagy! :)
Szerintem annál hosszabb időre datáljuk a barátságunkat!
A gyerekeitek csoda-szépek! :)
Nagyon helyes gyerekeitek vannak! :)
Megjegyzés küldése