Újabb szürke táskák...

... bár cseppet sem szürke hangulatban:

Részletek a Meskán!

Tegnap már elegünk lett a többhetes bezártságból, valaki folyton beteg volt. Főleg akkor, amikor gyönyörű havas volt kint a táj és minden épeszű gyerek szánkózott... na mi ilyenkor bent gubbasztottunk, köhögtünk, lázat csillapítottunk, és irigykedve bámultunk kifelé az ablakon. Tegnap apa lehozta a szánkót a padlásról (igen, még ezen a télen nem is láttuk...), bedobtuk az autóba, a gyerekeket szkafanderbe öltöztettük és elindultunk kedvenc erdőnkbe sétálni és szánkózni kicsit. Alföldön ez abból áll, hogy felváltva húzzuk egymást... én hegyoldalban nőttem fel, a telek kék-zöld foltokkal tarkítottak voltak, de a gyerekeim...! Igenám, de a közelben vagy egy Strázsadomb nevű hely, a négyemeletes házakon kívül az egyetlen kimagasló objektum a környékünkön. Ja, van egy víztorony is... Szóval ez a dombocska egy erdő közepén van, valamikor régen erről tudtak körbekémlelni, jön-e az ellenség. Apa szerint menjünk oda inkább, bár én közöltem velük, hogy ekkora hassal fel nem mászok rá... talán csúszkálnom se kéne... sebaj, majd ők jólérzik magukat! Azt tudtam, a főútról hol kell bekanyarodni az erdőbe, de az erdei utakon már elbizonytalanodtam... keringtünk összevisza a vastag hóréteggel fedett földutakon, gyönyörű erdőkben, de egyikünk sem emlékezett az egy évvel ezelőtti tájra. Közben vészesen sötétedett...


... és még nem szánkóztunk! Visszafordultunk a jól megszokott erdőnkbe, itt nem mertünk megállni, nehogy elfelejtsük, merre kell kijutni belőle. Pedig jó kis buckák csábítottak minket... Az ismerős terepen huzigáltuk egymást kicsit, de a sötétedő erdőben itt sem maradhattunk sokáig... ami nem is baj, hamar elfáradtunk, elszoktunk a mozgástól... De legalább végre szánkóztak a gyerekeim!