Ami elromolhat, az el is romlik

- mondta Murphy első törvénye. Na nálunk ez hatványozottan igaz, minden nap kapunk bizonyosságot arról, hogy ez a törvény működik és megingathatatlan. Hol egy gép romlik el, hol egy gyerek, na jó, néha én is... De ezek az események késztetik az embert az újításokra, más megoldásokra, nem?
Tegnap például Hannára bíztam a kenyér begyúrását, nem törődve azzal, hogy húzza a száját, még emlékeztetett is arra, legutóbb hogy rontotta el. Én nevelő célzattal biztattam, jó lesz az, most menni fog, meglátja.
De nem ment. Néha azt hiszem, direkt rontanak el mindenfélét a családtagjaim, hogy aztán sose nekik kelljen csinálniuk...
A tészta túl nedves volt, ragadt, mint egy nokedlicsiriz. Kidobni ételt nem szoktunk, vacsora meg kellett, hát gondoltam egyet, belelapátoltam (vagy belelapítottam) a legnagyobb tepsibe, sajtot szórtam rá és megsütöttem lepényként.

A végeredmény sokkal jobb lett, mint vártam, zsömle helyett mindig ezt fogom sütni! Kockákra darabolva és felvágva a legjobb szendvics alapanyag, nem kell bajlódni sem kenyérszeleteléssel, sem a zsömlék sütésével:) valószínű, hogy már megint nem én találtam fel a spanyolviaszt, de nagyon örülök magamnak :D