... akik valójában már rég itt laknak, csak most váltak kézzelfoghatóvá. Egy hórihorgas és egy nagyszakállú. Füligvigyorú és egy kissé komolyabb. De mindkettőt jól ismerem... és mondhatom, egyformán szeretem. Egyiket ezért, másikat azért. Mert. Mert jó, hogy vannak...:)
"Kököjszi és Bobojsza elindulnak a földre. Az az egész dolog úgy kezdődött, hogy a jó Isten körülnézett a földön : hová kellene egy kisgyereket küldeni ? Ez a szokása a jó Istennek. Időről időre alá szokott pillantani, végignézni a nagy városokat és a kis falvakat, benéz a leghatalmasabb palotába és a legpicinyebb kunyhóba is, kutatja, hogy hol van az a néni meg az a bácsi, akik szívesen fogadnának egy kisgyereket. Mert akárhová nem küld a jó Isten kisgyerekeket. Csak oda, ahol egészen biztosan megbecsülik."(Török Sándor)
És megsúgom, hogy a dédpapámat is így hívták, és kislánykoromban titokban abban reménykedtem, ő írta, csak szerényen nem árulja el...:)
7 megjegyzés:
Ó,de kedves bejegyzés!!!!!!Köszönöm!
:))) de helyesek:)
Ohh, fantörpikusak ezek a törpök! :D
Hogy ne csak mondjam, hanem írjam is: Nagyon, nagyon, nagyon ügyes vagy!
Nagyon jók lettek !!ste
nagyon-nagyon aranyosak!:)))
ezek de szuperek!
Megjegyzés küldése