Születés 5. – Apaszemmel

Szerintem az egész a megasztárral kezdődött (jó, igaziból 9 hónappal
ezelőtt, de ezt hagyjuk...). Szóval Erika nyűgös 9 hónapon van túl, de a megasztár segített a szülésben, hogy hogyan? Az elődöntő nagyon (NEM)tehetséges előadói, Bikicsunáj és társai.
Én sajnos nem láttam, mert egy kedves barátom látogatott meg, mi kint az udvaron beszélgettünk, a család bent pukkadozott a nevetéstől. Eri már nem bírta, fájt a hasa, görcsölt, inkább kijött hozzánk.
Pár nappal később amikor a You Tube-on megmutatta nekem, szintén
fájások... Gondoltam, a gyerek vagy profi zenész lesz, vagy ilyen dilettáns
mint ezek, ki akar jönni, hogy megmutassa a tehetségét.
És a szülés... na mikor indult be? a szombati megasztár kezdete
után: Sugera-bugera és társai:) Jómagam betegen senyvedtem, minden köhögésre
fájt a hátam, hát nem örültem, hogy most szülünk. Jakabnak törött a keze, én
beteg, végre nem dolgozok, meg tudom nézni az idiótákat a tévében...
Eri telefonon beszélget J-tal, jól kihasználva a híváskedvezményt. Egyszercsak szól: APA, FOLYIK A MAGZATVÍZ!!!!!!! és beszélget tovább telefonon...
Míg Eri elment zuhanyozni, rácsörögtem a nagyon kedves 6 gyermekes családra, és
néhány perc múlva megjött a két nagylány: Vivi és Timi csupa izgalomban,
érdeklődve, bő segítő szándékban. Ja azt nem is mondtam, hogy "RÖGTÖN
MEGGYÓGYULTAM"... az adrenalin a legjobb gyógyszer. És megérkezett a lányok
anyukája még két gyerekkel,hangosan örülve, én telefonálnék, jöjjön már a
mentő. A diszpécser (szerény, halkhangú ember) nem hallotta a telefonban, hogy
mit mondok.
Kérdezte:
-Elfolyt-e a magzatvíz?
-Igen!
- Vannak-e fájások,hány percesek?
Papagájként szajkózva kérdezgettem Erikát.....
-Nincsenek.
-BIguifwfzisflsus?
-...elnézést nem hallom ...
-buwpswuojfejröfff?
-Tudna egy kicsit hangosabban beszélni?
Nem, ő már így is hangosan beszél, nálunk nagy a zaj!
-Igen, elnézést...– És kiabálok a többieknek, hogy: CSEND LEGYEN, NEM HALLOK
SEMMIT!!! (közben megszámoltam, hányan vagyunk az 50 nm-es lakásban: 5-6-8-10!!!Mi?!)
Mondták, hogy majd jön a mentő, készülődtünk, bőrönd a cserépkályha mellett, a
stb a helyén meg ilyesmi, dejó, hogy már majdnem egy hónapja összepakoltuk...
Aztán tényleg megjött a mentő, az eső persze esik... Eri beszáll, én meg a bőrönd elcsúszunk a vizes füvön. A mentős bácsi 3 gyermekes apuka, már 27 baba született a karja közt, nagyon reméltem, hogy nem mi leszünk a 28-ik.
Cegléd, kórház, 1.emeleti szülészet. Örömmel vettem, hogy a kedvenc szülésznőnk van szolgálatban.Én az apaváróban vagyok. Az egyik falon nagy plakát: HOGYAN TEGYÜK TISZTÁBA A BABÁT? (azt hiszem, ezt már tudom). Másik oldalon a Házirend szigorú szabályai. Itt még 5 perc is 1 órának tűnik, nemhogy 30-40 perc. Közben bejött a Doktorbácsi:
"Apuka, reggelig nem lesz itt semmi, szerintem haza is mehet, ha
közlekedési eszközzel jött, de meg is várhatja, de felesleges".
Láttam, hogy egy kicsit szórakozott, de hát főorvos, csak tud valamit.
Magamban mondom, hát még jó, hogy közlekedési eszközzel jöttem, nem
gyalogolok át Nagykőrösről egy terhes nővel, de ezt nem játszom el még
egyszer, az első szülésnél is ez volt.
-Beengedtek Erikán CTG, túl az első vizsgálatokon, a Doki érezte a
baba haját is, a szülésznő nem, kúp, előkészületek, stb...
Később újabb ctg, séta, elküldték Erit zuhanyozni, vele mentem, jól éreztük magunkat, beszélgettünk... az előző szülések emlékei, a letörött kapaszkodó...
Aztán megjöttek az igazi fájások, fel az ágyra gyorsan, a doki vicces
mondatai az alternatív szülésről, labdáról, bordásfalról... de közben a gyerek meg már útban van. :))))))
Eri nagyon ügyes volt és érezte mikor kell nyomni és tartani, csak
a szuszogás és levegővétel, az nem ment (mint egy gyors 424-es), és már érezte is a baba fejét.
Szólt is, inkább kiabált: "JÖN A BABA!"
Kapkodás, Julika kiabált Ágikának, a másik szülésznőnek: "Csecsemőst! Orvost!"
Úgy tartotta vissza a babát félkézzel és kért egy kesztyűt tőlem, de Eri úgy
szorította a kezem (már kékeslila volt), hogy nem értem el. Meg
kellett nyomnom az ágy emelőszerkezeti gombját,és már kint is volt a
Baba és egy medencényi magzatvíz. Barnabás megjelölve területét
rögtön lepisilt mindent, magát is, ha Julika nem takarja le, a saját kis fejét is lepisilte volna.
Leszívták az orrát és megint lepisilt mindent. Elvágtam a köldökzsinórt, amit a válláról szedtek le. Ekkorra a doktorbácsi is megérkezett és gratulált, közben Editke, a csecsemősnővér megfürdette Barnabást, és megtudtuk, hogy 49 cm és 3350 gramm.
Én babáztam, Erit pedig a doktorbácsi segítette túl a szülés utáni dolgokon.
Utána Eri megszoptathatta a babát, beszélgettünk, családias volt a hangulat.
Érdekes, itt minden nővér tanul , vagy vizsgára készül, éljen a felnőttoktatatás (volt nekem is részem benne).
Fél óra után elvitték a babát és ottmaradtunk kettesben 2 órán át, néha Julika meg-megnyomkodta Eri hasát, végezte a dolgát.
Erivel narancslevet ittunk, diákcsemegéztünk és örültünk Barnabásnak és egymásnak.
Aztán Erit felvitték a gyermekágyas osztályra, és én hazamentem volna, ha nem lett volna hajnali 2 óra vagy fél három, nincs közlekedés. Így a kórház koszos büféasztalára hajtva fejemet megpróbáltam aludni, hát nem nagyon sikerült, két másik férfi is ezzel probálkozott.
Reggel 5- 5.30 körül kisétáltam a vasútállomásra és siettem haza.

Nagyon jó élmény volt az egész, bár ez már a negyedik szülés, amin ottvoltam.
Már-már teljesen elfelejtettem, milyen érzés. De újraéledtek az emlékek, mindegyik egy kicsit más, ilyenkor a szülő is újraszületik egy kicsit.

Ja és egy kérés: ne ijesztgessük a kismamákat véres, rettenetes szüléstörténetekkel megijesztve őket, mély nyomot hagyhatnak mindenkiben... A szülés természetes folyamat,
az élet rendje, ne álljunk ellen neki. Minden a fejben játszódik le .Igen, tudom, én még nem szültem, de már láttam egy párat filmeken, és olvasgattam a témában és már 4 gyermekem világrahozásában is segítettem. Hihetetlen élmény résztvenni egy ilyen csodában, sok nő (és férfi) nem élheti át ezt. Emberek, akinek megadatik ez a lehetőség, éljen vele, ne hagyja ki ezt az élményt, elmondhatatlan, leírhatatlan!


Ui.: köszönettel tartozom a szülésznőknek: Julikának és Ágikának, Dr. Nyilas Gábor szülész főorvosnak, a csecsemős nővérnek: Editkének.És nem utolsó sorban kisfeleségemnek, Erikának.

Üdvözlettel:János

VAKÁCIÓ-AKCIÓ!!!

Végre elkezdődött a nyári szünet! Nagyon vártam, hogy a család együtt lehessen, ne kelljen a gyerekeket korán ébreszteni, ne kelljen a leckéért könyörögni, verset kikérdezni, tornacuccot cipelni...

Ennek örömére nyári vásárt tartok Meska-boltocskámban:

Meska: egyedi kézműves tárgyak, ajándékok

kiseri.meska.hu

Július 15-ig minden termékemre 15% kedvezményt
adok!

Játékkal is egybekötöm az akciómat:
azok között, akik meghirdetik az akciót valamely
internetes felületen (blog, közösségi oldal, honlap),
5000 ft-os vásárlási utalványt sorsolok ki,
melyet nálam válthat be!
Ha meghirdeted, hagyj itt egy kommentet, kérlek,
hogy bekerülj a kalapba!

Ajándékok

Pénteken apró pipőkét hozott a postás Barnabásnak Cilitől:


Nagyon édes, olyan apró és olyan aprólékos gonddal készült! Még egy csöppet nagy, de pont mire szükség lesz rá, belenő a manóláb...:) Köszönjük, Cili!

A holnapi évzáróra napok óta próbálok varrni valami meglepit a tanárnéniknek, de elég lassan haladok Barnabás mellett... egy nap kitalálom, mi legyen az ajándék, másik nap anyagot keresek hozzá, harmadik nap elő is veszem, negyedik nap már az olló is mellékerül, ötödik nap kiszabom végre, hatodik nap belekezdek, hetedik nap folytatom, nyolcadik nap majdnem kész...

Andrea nénié elkészült! Adva vannak kedvenc színei: a fekete és a rózsaszín. Adva van egy pár (turis) párnahuzat, gyöngyös hímzéssel. És adva van egy kipuhatolt igény tolltartóra. Hát ez lett belőle (még egy vasalás szükségeltetik), remélem, tetszeni fog Hanna kedvenc tanítónénijének:


És még egy ajándék... Barnabás a varrást átaludta! Igaz, rajtam... hordozókendőben.


Mostanság ez az életformánk, a nagy hőség ellenére így érzi magát a legjobban, én meg legalább haladok a teendőimmel. Nem mondom, hogy egyszerű, például lehajolni valamiért, vagy óvatosan közlekedni, a kis lábaira ügyelni, de jóval könnyebb, mint mikor pocakban cipeltem. És hát ücsörögnék én egész nap ölelgetve és puszilgatva, de akkor mit eszünk?! Szóval így praktikus is és finom is...:) nagggyon finoooom...

Növésben...

... napról-napra... szemmel láthatóan kerekedik, husisodik, erősödik. És annyira édes... folyton nyaljuk-faljuk! Emellett a tevékenység mellett nem is nagyon jut időm másra... még egy fiús takarója sincs szegénynek, be kell érnie a lányok babatakarójával, az első "patchworkművemmel". Mert készült egy takaró a terhességem alatt, de csupa virág és rózsaszín csöpögés, hát attól még ez a piroskockás is jobb.

És elkezdődtek a "kis éji zenék" is, fáj a hasa, közben folyton szopizna, aztán sír, mert fáj a hasa... ördögi kör, de nincs mit tenni, túl kell esni rajta. És még mindig nem vészes, este 11-kor már alszunk, éjjel meg egy hangja sincs. Amikor a pocakomban lakott, akkor is este 10-től 11-ig tartott a legintenzívebb rugdosódása... Sára terhesen is fél éjszaka ébrentartott, aztán picikorában is éjjel sírt a legtöbbet. Jakab meg éjjel-nappal sírt, négy hónapon át... szerintem ezeken túl kell esni, arra gondolok, egyszer elmúlik, vége lesz... addig meg ringathatjuk, énekelhetünk, ölelgethetjük a picibabánkat. Használjuk ki!:)

Újra citera

Visszautalva erre...



Bocsánat, mostanság erre telik csak... hamarosan hozok képeket is!

Ha már süt a nap... táncoljunk is!

Születés 5.

Aznap nem akartam még szülni... valahogy nem éreztem még készen magam, hiába sürgettem már hetek óta a dolgot, a körülmények látszólag még ellenem voltak. Jakab karja gipszben, apa betegen egész nap, egy pár dolog még nem készült el, bőven lett volna még tennivalóm.

És este, miközben telefonon vihorásztunk a barátnőmmel, azt gondoltam, bepipiltem... elindultam zuhanyozni, de a meleg valami csak folyt tovább... és akárhogy szagolgattuk apával, nem volt szaga... sőt enyhén rózsaszínes volt: ez a magzatvíz! Visszahívtam a barátnőm, aki nagyon bezsongott és próbált engem is lelkesíteni, de én még ott tartottam, hogy most nem alkalmas a szülés. És különben is, fájásaim sincsenek, én nem megyek sehova. Hogyne, hogy megpiszkáljanak valamit, amit még nem kéne...

Közben azért áthívtuk a lányokat, akik a gyerekekre vigyáztak, én meg pakolásztam még egy pár dolgot, de a fájások nem jöttek... csak a megszokott jóslók, olyan kis gyengén... Ám a lányok édesanyja (ő hat gyermeket szült) elmesélte, hogy a negyedik szülésnél már alig voltak fájásai, egyszerűen kitágult és jött a baba – és legyek szíves mentőt hívni és elindulni, mert sohase lehessen tudni... Na erre kicsit megijedtem és Jánossal mentőt hívattam, aztán uzsgyi! A mentőben már ötperces fájásaim jöttek, de vagy én szoktam meg már megint a fájások erősségét, vagy tényleg nem voltak túl erősek, és mire beértünk, kicsit le is álltak.

Bent a megszokott arc fogadott: újra együtt szülhetek Julikával, a kedvenc szülésznőmmel! Éljeeen!!! Ő se akart hinni a szemének...:) "Amikor legutóbb azt kérdeztem, mikor találkozunk, csak vicceltem ám!" – mondta mentegetőzve. A nevetgélésünket látva és ismerve a rutinunkat megkérdezte: "Egyébként minek jöttek?!" Hát igen, fájások nélkül... de a magzatvíz csak folyt, folyt...
Jött a CTG, az ügyeletes orvos, a papírmunka...
Az orvos külön fejezetet érdemelne, kedves ám vicces figura volt: mint egy szórakozott nagypapa, és mintha kicsit zavarban lett volna... vagy csak zavart? Kiderült, egy iskolába járnak a gyerekeink, a lánya az aznapi Megasztárban nem volt benne, pedig szerepelt, szóval kedélyesen elbeszélgetett velünk. A vizsgálat után azt mondta, ha nem haladunk, éjfélkor oxitocint köt be. Ötödik gyereknél?! Ekkor fél kilenc-kilenc között jártunk, a méhszáj két és fél ujjnyira tágulva, a doktorbácsi érezte a bébi haját...:) Én pedig elhatároztam magamban, hogy éjfél előtt itt baba lesz, punktum.

A szülésznő elvitt a szokásos welnessre, és szemmel láthatóan nem bízva az orvosban, megvizsgált ő is. "Egy jó vizsgálat jó fájásokat csinálhat" – mondta. Én nagyon bíztam benne, olyan ő nekem, mint egy nagynéni, aki ismeri minden mozdulatom... és reménykedtem, hogy a doktorbácsi nem vesz részt a mi kis közös bulinkban, valahogy benne nem bíztam. Aranyos nagyon, de annyira szétszórtnak tűnt...
Beöntés helyett tudjátok, hogy mostmár kúpot adnak? Kíméletesebb, az biztos...:)
Miután megtörtént, aminek történnie kellett, zuhanyozni mentünk Jánossal (igen, ott volt velem, bár kicsit háttérbe szorítottam idáig, bocsánat! és remekül volt, mintha nem is lett volna beteg, mondjuk az egész napot átaludta, mintha tudta volna, hogy erőt kell gyűjtenie). De a fájások csak nem sűrűsödtek és erősödni se akartak.

Aztán 11 óra körül újabb CTG... ami alatt egy darabig nevetgéltünk, beszélgettünk, ám én kezdtem csak csendesen mosolyogni a poénokon, aztán már az se nagyon ment... de még mindig olyan volt, mint az erősebb jóslófájások. De Julika tudhatott valamit, átkísért a szülőágyhoz... akkor már nagyon nem vigyorogtam. Egy pár fájást az ágy mellett állva tűrtem, aztán inkább megpróbáltam felmászni, itt négykézláb maradtam, amivel nagyon megleptem a szülésznőt: "Na így még nem vezettem szülést! De benne vagyok!" Én jókislányként inkább lefeküdtem... és szétnyomorgattam János kezét. Ekkor már annyira sűrűek voltak a fájások, hogy két vizsgálat között két és félujjnyit tágultam... éreztem, ahogy a baba feje nyomul lefelé...

Az orvos újra megjelent, és az este egyik legviccesebb jelenetét adta elő egyszemélyben. Megfogta a kezem és szónokolni kezdett (de komolyan!): "Szívből örülök, hogy maguk ilyen jól ismerik egymást, igazán örülök, hogy szültek már együtt és ismerik egymás igényeit! Mert vannak, akik fekve szeretnek vajúdni, vagy vannak akik állva, ajánlhatom az alternatív módszereket is: labdát vagy bordásfalat... szóval szóljon nyugodtan, mit szeretne, és csak bátran!" És fogta magát, elment... mi meg értetlenül néztünk egymásra mindahányan, hogy most akkor mi van?! Nem látja, hogy szülünk?! Ki akar már itt labdát?! De pont az ilyen megnyilvánulásai miatt örültem, hogy elment...:)

Néha panaszkodni szerettem volna, nyavalyogni meg hisztizni, de mindig ti jutottatok eszembe: a fél országot tartom teljes izgatottságban, nem adhatom fel! Tudatosítottam magamban, hogy minden fájással közeledik a nagy pillanat, amit hetek óta várok és ami már olyan kellemes és jó, és akkor vége! Eldöntöttem, hogy a következő fájás tolófájás lesz és én kinyomom ezt a bébit... szóltam is, hogy jön a baba... a szülésznő rámnézett és eszeveszett kapkodásba kezdett mindenki: riasztották az orvost és a csecsemőst, közben a szülésznő szólt, hogy ne nyomjak, tartsam vissza, míg fél kézzel fogta a gátam, másik kezére a másik szülésznő húzta a gumikesztyűt, közben János valami gombbal megemelte az ágy egy részét, a többit pedig szétszedték, én majd' szétszakadtam... és végre nagy levegőt vehettem és zutty! Kibuggyant belőlem egy emberke, óriási mennyiségű magzatvízzel! Csak semmit nem láttam belőle a megemelt ágy miatt, hiába próbáltam megnézni... "Nem is olyan nagy, mint mondták!" – mondta a szülésznő, miközben leszívták az orrát és leemelték a köldökzsinórt, ami a vállára volt akadva. Majd megérkezett a doktorbácsi, gratulált, a kezemet szorongatta és meg volt hatódva...

Nagyon jó volt megölelni a kisbabámat... végre... De hogy milyen kis okosan nézett már akkor!


Öltöztetés után megszoptathattam, ő pedig rögtön tudta, mit kell tennie... nagyon meghitt és kellemes volt így együtt...

Aztán apa babázhatott vele, míg egy puszi után el nem vitték...

A kimaradt részeket apa fogja megírni, a rajongói nagy örömére...:) én már órák óta írom ezt a bejegyzést, kicsit elvesztettem a fonalat, mert közben hol szopizni kellett, hol ringatni, ebédet főzni... hát folyt.köv. nemsokára!